Az Angel Wedding az érzelemdús polgári szertartás záloga
Szabó Szilvia a saját esküvője szervezése közben tapasztalta meg,
hogy a legtöbb kompromisszumot a polgári szertartás kapcsán kell kötnie a
pároknak.

Bár ennek már több mint egy évtizede, szertartásvezetőként azt a célt tűzte ki maga elé, hogy nektek már, - ellentétben vele - ne kelljen lemondanotok semmiről, és olyan ceremóniát kapjatok viszont, ahol a beszédek, a szertartáselemek, a helyszín, sőt még a napszak is benneteket tükröz.
EC: Mikor kezdtél esküvői szertartásvezetéssel foglalkozni? Mi fogott meg ebben a hivatásban?
Szilvia: 2018 óta foglalkozok esküvői szertartások vezetésével.
Igazából egy véletlennek köszönhetem, hogy erre sodort az élet, aminek
nagyon örülök, mert imádom azt a hangulatot és pezsgést, amit egy-egy
szertartás tud nyújtani. Hiszem, hogy minden párnak megvan a hozzá tökéletesen illő szertartásvezetője,
és ez fordítva is igaz, így ennek a hivatásnak köszönhetően csodálatos
embereket ismerhetek meg. Megtiszteltetés számomra, amikor engem
választanak ki arra, hogy életük egyik legfontosabb és legboldogabb eseményét levezessem,
ezért mindig hosszasan készülök a szertartásokra. Imádom a
történeteket, amiket megosztanak velem, jó olvasni és velük együtt újra
átélni a megismerkedés és a lánykérés pillanatait.

EC: Tizenötévvel ezelőtt
álltál oltárhoz. Hogyan emlékszel vissza a nagy napodra? Mennyit
változott azóta a polgári szertartások menete?
Szilvia: Nagyon boldogan emlékszem vissza az esküvőnk napjára, mert tökéletesre sikerült annak ellenére, hogy pont a szertartásunkkal kapcsolatban
kellett kompromisszumot kötnünk, hiszen nem a vacsora helyszínén, hanem
a polgármesteri hivatalban esküdtünk. Akkoriban még nem volt lehetőség
arra, hogy a polgári esketés után egy szertartásvezetővel a helyszínen is megerősítsük a fogadalmunkat. Ezt a fogalmat akkor még nem is ismertük, a külső helyszíni esketés pedig nagyon bonyolult volt. Azóta már sokkal több lehetősége van a pároknak a szertartást érintően, nem annyira kötöttek a lehetőségek, egy szertartásvezető segítségével bármilyen megálmodott esküvői szertartás megvalósítható. Az álomból valóság lehet!

EC: Milyen trendek uralkodnak most a ceremóniákon? Egyáltalán léteznek-e trendek ezen a téren?
Szilvia: Leginkább az érzékelhető jelenleg, hogy a párok szeretnének egyedi és megismételhetetlen szertartást, amit maximálisan megértek és támogatok is, igyekszem ebben a lehető legjobb partnerük lenni. Legyen akár egy tradicionális vagy extrém helyszín,
ez az igény nem túlzás, hiszen minden pár egyszeri egységet alkot, ami
alapján már meg is tudjuk alkotni azt a bizonyos egyediséget. Mindig
igyekszem a lehető legjobban megismerni őket és úgy felépíteni a
szertartást, hogy ők komfortosan érezzék magukat benne, és igazán emlékezetes legyen a nagy nap.


EC: Milyen esküvőt kapnak a párok, ha téged választanak szertartásvezetőnek?
Szilvia: Szertartásvezetőként célom,
hogy olyan szertartással lepjem meg a hozzám érkező párokat, amilyent
életük nagy napjára megálmodtak, ami őket hűen tükrözi. Amikor
megkeresés érkezik egy pár részéről, az első lépés az, hogy egy személyes találkozó alkalmával
megismerjük egymást. Azért tartom ezt nagyon fontosnak, mert hiszek
benne, hogy az életben a jó dolgok akkor születnek, amikor a megfelelő
emberekkel vagyunk körülvéve, és ehhez kell az a bizonyos plusz, amitől kerek egésszé válunk. Ők életük egyik legfontosabb eseményét bízzák rám, így kötelességem, hogy azon a napon a lehető legjobb és legtökéletesebb polgári szertartást varázsoljam eléjük.

EC: Hogyan zajlik a nagy nap a te vezényletedben?
Szilvia: Az előzetes egyeztetések alkalmával megbeszéljük a részleteket, a szertás helyszínét és pontos időpontját. A szertartás előtt
minimum egy órával érkezek a helyszínre, ahol egyeztetem még az utolsó
részleteket a megfelelő szolgáltatókkal, amennyiben felkérte őket a pár
(ceremóniamester, hangosítás, szertartásvezető, stb.), valamint
ellenőrzöm, hogy a szertartáshoz szükséges eszközök ott
vannak-e a helyszínen. Minden szertartásomhoz egyedi, a párra szabott
szöveget írok. Igyekszem belecsempészni az érzelmi hullámvasút minden
elemét, szeretem, ha vannak örömkönnyek, de azt még jobban, amikor együtt tudunk nevetni
a szertartás alkalmával. Szerintem ezek az érzelmek jól megférnek
egymás mellett, és szeretem kimozgatni az embereket a szokásos,
megszokott sablonokból.

EC: Különleges kéréseknek is eleget teszel?
Szilvia: Természetesen! Nem riadok vissza a kihívásoktól,
sőt, inkább azt mondhatom, hogy nagyon szeretem őket, mert engem is
inspirálnak. Volt már olyan esküvő, ahol a helyszín a covid-nak
köszönhetően még a nagy napon is változott, így végül egy erdő közepén celebráltam az esküvői szertartást. Most pedig hamarosan, egy igazán extrém helyszínen tartjuk majd az esketést, a Nyakas-kő teteje
lesz a szertartás helyszíne, ami kicsit sem mondható szokásosnak.
Ilyenkor úgy készülök, hogy minden körülményhez igazodni tudjak, ruhát
és cipőt úgy választok, hogy a helyszínhez maximálisan passzoljon.

EC: Hol vállalsz felkéréseket?
Szilvia: Mobilis vagyok, így az ország bármely pontján
vállalok felkéréseket, szívesen utazok, nem probléma az autózás. Egy
napra csak egy esküvőt vállalok, mert úgy gondolom, hogy minden pár
megérdemli a maximális figyelmet, így nem kell rohannom se előtte, se
utána, az a nap mindig kizárólag az aktuális páromról szól. Nagy vágyam, hogy egyszer tengerparton is tarthassak majd szertartást, remélem, hogy hamarosan az egyik hozzám érkező páros meglep egy ilyen kéréssel.

Forrás: Esküvő Classic Online